Herczeg Szonja

Kismalac

2019. december 30. 20:22 - HerczegSzonja

Volt egyszer egy kismalac, aki nagy művész szeretett volna lenni. Röfögött is boldogan, meg kevésbé boldogan, de szomorúan sose, néha csak úgy, jobbra és balra is. 
A kismalac egyik kedvenc tárgya a nagypapa kése volt. Sosem nyúlhatott hozzá, papa azzal szelte a kolbászt, a paprikát, más zöldséget nem evett, pedig malac volt ő is. Amikor csak tehette a kismalac elcsórta a nagypapa fekete nyelű kését és karistolta vele a falat meg az asztalt. A nagymama látta, de úgy tett, mintha nem látná, nagypapa meg olyan bazaltrészeg volt mindig, hogy nem vette észre a csorbát. Ahogyan a szalámit sem.
Nagypapa mindig vette a Színes RTV-t, bekarikázta egy hétre előre, mit fog nézni a tévében. Kismalac azzal játszott, hogy olyat is bekarikázott, amit nagypapa nem. Az öreg rájött a turpisságra, tudta, hogy sosem nézné meg a Több mint testőrt, ezért jókorát lekevert a kismalacnak. Ő meg sosem feledte, mert papa többet nem verte meg. 
Ezt a sztorit festette meg először kismalac, expresszionista módon. Sajnos, nagypapa barátjának megtetszett, így eladta az Ecserin két lángosért, egy kevertért meg egy két deci vörösért. Nem bánta a kismalac, addigra már úgy érezte, rapper lesz belőle, elszövegelte hát fájdalmát a késről, a karikázásokról, a Több mint testőrről, sanyarú és elég egyedi sorsáról.
A Fila Rap Jam Tribute közönsége ovációval fogadta, így tíz év múlva sem lett belőle semmi.
Kismalac úgy gondolta, eljött az ideje memoárt írni, azzal fog majd robbantani. Nem dalolt, nem festett, kerek-perec leírta, mi történt vele, a papával, a késsel, a tollal, a karikázással.
Egy napsütéses nyári napon lépett be a kiadóba, vitte a kis szövegét, amivel előre láthatóan kinevették.
A kismalac mostanra már nem volt kezdő, éktelen haragra gerjedt és az ajtón kilépve elindította a Facebook live-ot. Kivette kis hózentrógeres alkalmi nadrágjából a kést, a tollat és az első szembejövő előtt szemen szúrta magát. Egyikkel az egyikbe, másikkal a másikba döfött.
Kismalac azóta boldogan él, az Instagram sztárja, és végre elmesélhette mindenkinek, hogyan csórta el nagypapa kését és karistolta vele tele a lakást. És azt is, hogy kedvenc étele a mai napig, a kolbász.

 

Szólj hozzá!

Bőrében

2019. december 05. 12:52 - HerczegSzonja

Jucika negyvenéves bombázó. Frissen festett, szőke haja kecsesen omlik vállára, reggelente a hajformázó mereven várja az óriási tükör előtt. Kék szemébe kontaktlencsét tesz, naponta váltogatja, tudatosan, egészségesen. Alapozót nem használ, CC krémet igen, tűz pirosak ajkai, szempillaspirállal emeli ki tekintetét.
Jucikát nagyon szeretik. Kedves, odaadó és okos nőnek tartják, aki a szakmájában mindenkit lepipál. Kolléganője, Etelka ugyan kicsit soknak tartja Jucika kommentjeit, de tiszteli meggyőződését. Jucikának meggyűlt a baja a piacon a cigányasszonnyal, fél tőlük, hajléktalanoktól is, mert hangosak, na meg a melegektől is. Őket elfogadja, de nem akarja látni, írta és mondta többször. Gyermekei szemére óvó kezeit helyezte, mikor a Coca Cola azokat a botrányos plakátokat kitette. Nem érti ő, miért kell ez? Gyermekeit egészséges, apa-anya, azaz nyugodt családi körülmények közt neveli, férje igazi minta, boldog, meleg otthon az övék.
Jucika egy nap arra ébred, hogy valami nagyon nem stimmel. Nehezebbnek érezte a testét, ahogy ébredt. Kiment a fürdőbe és ahogy felapplikálta a CC krémet érdesebbnek érezte a bőrét. Furcsa volt a tapintása, nem olyan hamvas, amit a hialuronsavnak hála elért.
A gyerekek már iskolában, neki csak 11-től van meetingje, ezért később indult otthonról. Bement a sarki pékségbe, hogy töltessen magának egy kis lattét a kávéhordozótartójába. Az eladó ma nagyon furcsán néz rá, nem érti, mi lehet a gond. - Maga! 450 forint lesz, tudja? Van magánál annyi? - kérdi a kötényes hölgy, Jucika pedig bőszen nézeget a háta mögé, nem tudja, kinek szól a kérdés. - Maga, igen, maga! Van magánál 450? - kérdik, most már egyértelműen tőle.
- Micsoda inzultus, hogyne lenne nálam 450? - förmed rá Mucika, de az eladó csak kineveti és egy erőteljesebb mozdulattal helyezi a pultra a kulacsát.
- Skandallum - morgolódik magában Jucika, ahogy a villamos felé veszi az irányt. Miután felszáll és ülőhelyet keres, nagy meglepetésére mindenki előre engedi. - Micsoda fintorgások mennek ma, nem is értem, mindenkinél beütött a front? - lamentál magában Jucika. Egy helyet ki is néz magának, majd leül. Idősebb, szemüveges hölgy olvassa előtte a Szuperinfót, ahogy meglátja Jucikát előbb közelebb húzza magához térdei közt szorított szatyrait, majd pár oldalnyi lapozgatás után inkább feláll.
Jucika érzi, a világon mindenkinek elmentek otthonról. Szúró görcs fészkelődik a gyomorszájába, de ahogy közelít a munkahelye felé oldódni kezd. Végre, egy biztonságos hely a mai érthetetlen történések után.
- Miért jöttél ide be? Ha megjön a Jucika megint kiborulsz majd, hogy hogyan néz rád. Na, menj le szépen a moppodért és kezd el a melót - szól oda neki Etelka, és Jucikával forog a világ. A szemébe nézett, másnak nem mondhatta.
- Etus, én vagyok. Mit hadoválsz itt nekem? - szólt neki vissza.
- Aranyanyám, tudom, hogy te vagy és én szeretlek, hidd el, de szakadtka vagy és a bőröd is sötétke, tudod, Jucika nem szereti, na, menjél le szépen és kezdj el takarítani.
Jucika kővé dermedten áll a folyosón, Etelka hátat fordít neki és elindul az irodába.

Szólj hozzá!

Ludmilla

2019. november 21. 12:44 - HerczegSzonja

Jól megírta a magáét Ludmilla, bekommentelt egyet a szerencsétlen jóembert meghurcolóknak. Hát milyen világ ez? Miért nem a földeken kapál, áll be boltosnak ez a sok kis rüfke, ahelyett, hogy nyavalyogna.
Inkább hagyja is az internetezést mára, elvégre már tíz percet is töltött a gép előtt. Megfőzi inkább az ebédet, vacsorát. Aprítja a hagymát, közben szól a háttérben a Cobra 11. Mucikája gyomra rendetlenkedik, így csak keveset csinál, nehogy baja legyen. A gyerekeknek külön lesz egy kis libamáj, Adrikának pedig csak cukkinis pörkölt mióta vega lett. Fáj már a lába, leülne egy kicsit, de csöng a telefon. Mucikája szeretné, ha ezúttal nem keverné a piros ingét a kékkel a mosásban. „Milyen viccesen mondja, hallatszik, hogy ugrat!" - gondolja és már megy is a mosást újra átnézni, nem kevert -e össze valamit.
Hajaj, odaég mindjárt a máj, gyorsan leszedi, nehogy aztán a kis Bercinek ne tetsszen, mert akkor hiszti lesz. Mucika pedig azt nem szereti.
Este kimenője van, anyós vigyáz a gyerekekre, míg Mucika pihen. Rég látta a lányokat, alig várja. Szegény Móni, borzalmas férje van, nem is tudja, hogy bírja. De sokszor eszébe jutnak anyja szavai, hogy egy nő is felelős azért, ha nincs összhang a házasságban és a férfi nem olyan, amilyennek szeretné. Biztosan nem kényezteti úgy, mint ő Mucikát. Ilyenkor boldog, ha hallja más panaszát, hálát az az életéért.
Leülne megint, de újra csöng a telefon. Mucika azt kéri, hogy legyen más desszert a vacsorához, a múltkori nem ízlett neki. Leveszi az edényeket a tűzről, húzza a nadrágját, már indul is a kisboltba, nehogy már rosszat egyen ez a sokat dolgozó ember.
Megveszi a diót meg a mascarpone-t, újratervezés, mosolyog az eladóra, aki micsoda egy mogorva alak ma is. „Biztos boldogtalan" - gondolja.
Hazaérve visszateszi a maradék edényeket, hadd főjön tovább, reméli, nem lesz gond. Nekiáll a desszertnek, csörög az emlékeztetője, mindjárt menni kell a gyerekért a munkájába. Mondjuk most már jó lenne igazán, ha harminc évesen maga járna haza, de, hiába, ő anyával szeret, azt mondja. „Egyem is meg!" - gondolja.
Estére már nagyon elfárad, semmi kedve elmenni. Ránéz a gépre, látja, hogy még mindig lamentálnak a szexuális zaklatás miatt. Sok unatkozó picsa, az. Inkább úgy dönt, mégis elmegy. Már az ajtóban van, amikor Mucika kijön a mosdóból és utánaszól:
- Drágám, ez a desszert sem az volt, amit megbeszéltünk. Miért csinálod ezt velem? Tudod, ma is mennyit gürcöltem? Én csak ennyit kértem tőled, semmi mást. Ha el akarsz menni, menj persze. De ezt még akartam, hogy tudd!
Nagyon elszégyelli magát, le is teszi a kulcsokat és tárcsázza a lányokat. Neki jó lesz ma otthon. Mucikával és anyóssal.

(Fotó: Unsplash)

Szólj hozzá!

Nárcika

2019. november 14. 21:18 - HerczegSzonja

Sacika, aki Saci volt, de ma Sacika minden porcikája, szóval Sacika úgy érezte, teljesen elment a józan esze. De már ebben sem volt biztos.
Ült hátrafogott hajjal a monitor előtt, szemüvege az asztalon, pulcsija ujját már a körme végéig húzta, pedig nem is fázott.
Mindenki őt nézi, mindenki tudja. Ennek mondjuk hangot is adtak, nem látták, hogy Sacika is a menzán van. Épp azt tárgyalták, hogy szegény srác, milyen nők vannak! Bár értették, hiszen művész, egyre híresebb ember, ez ezzel jár sajnos. Mivel is? Felkínálkozó ócska kurvákkal.
Sacikát a a leveses kondér felett leverte a hideg veríték, nem tudta, róla beszélnek -e, nevek nem hangzottak el, a művészeti ág sem, hogy melyik művész, de, hát, csak egy híresedő ember volt a cégnél, az sem sokáig már, felfutott neki a szekér, kiállításai vannak.
Aznap ment el a Művész, amikor Sacika úgy vélte, elment a józan esze (vagy mégsem). Próbálta visszatartani a sírást, ami kerülgette, nem tudta, a szégyen, az önutálat vagy a hiány okozza. Csak hogy savas a gyomra.
Sacika egy évvel korábban egy meleg máléban ült amit, ha utólag jobban meg akarunk fogalmazni, inkább langymeleg fos volt. Akkor azért még néha Saci volt, maga is művész, már amikor a párját ez nem zavarta túlságosan. A határokat érezte, hol nem kellene már tovább feszítenie, mit nem kellene elvállalnia, mitől érezné magát rosszul az ember, akivel épphogy kibékültek, mert megbocsátotta neki, hogy Saci hibájából, mert keveset foglalkozott vele, félrekefélt.
Saci érezte, hogy nem jó Sacikának is lenni, de nem rohant ő sehova. A Művész egy Saci pillanatban toppant be a munkahelyre először. Tudta, hogy közeleg a befutásának ideje, de élni mégis kell valamiből. Sacit első pillanatban egy cseppet sem nyűgözte le. Senki mást sem. Aztán mégis. De Sacit még így sem.
Művész nagyokat nevetett Saci jó napjain, amikor igazán sziporkázó humoránál volt. A pult mögül kinézett és a harmadik nevetés után ráírt. Három perc alatt derült ki, hogy ugyanazokat a filmeket szeretik, a művészetük hasonló, Saci képességei pedig a közösségi oldala alapján páratlanok. Furcsállta is Saci a dicséretet, nem igazán kapott eddig. Szabadkozott, de megköszönte. Ahogyan a kávékat és kedvenc magazinjait is, amik hirtelen az asztalán teremtek reggelente. Az irodában a szemfülesek mosolyogtak, fel is tűnt a Művésznek, aki azonnal kerített még pár csészével másoknak is.
Élethosszok, sorsok, család, barátok, könyvek, filmek, mély és kevésbé mély érzések sorakoztak már a levelekben, szavak élőben csak nagy ritkán hangzottak el. Ekkor derült ki, hogy Művész szerelmes, és szerelme tárgya már az övé lett. Saci itt érezte először butának magát, hogy érthette félre a dolgot?Biztos a hirtelen jött önbizalma vezette tévútra, Művész persze hogy másként szereti őt. Saci nem bánta, mert egyre többször érezte magát Sacinak, kevésbé Sacikának, neki ez jó volt, igaz, mély barátság született, áltatta magát. Nem véletlen hát, hogy Saci párja következő gyászkefélésére már mondani sem tudott semmit azon túl, hogy szervusz.
Művész, aki már verset is írt Sacihoz, pedig festő, egyre szebb lett Saci szemében. Nem értette ugyan a vers okát, tekintve Művész fuldokló, lángoló szerelmét a kedvese iránt, de valamiért a pillanatra beférkőző gondolat el is hessent. Lábáról végleg levette, amikor az első alkalommal, hogy Saci este írt neki, bajban van, Művész ott is termett és két órán át beszélt vele. Sacit még az sem zavarta, hogy Művész úgy beszélt a szexről neki, mintha nem lenne a lángoló szerelem. Érezte, odavannak érte, ráadásul nem is akárki, hanem egy igaz ember.
Művész egy novemberi reggelen, miután behozta a szokásos kávét, bejelentette az örömhírt. Apa lesz, boldog házasságot is kötött a hétvégén. Mindennek megünneplésére pedig meghívott mindenkit első nagy kiállítására, a kollégák boldogan ujjongtak. Saciból Sacika lett, tehetségtelen senki és kiment epét hányni. Megírta a szokásos levelet Művésznek, amire három teljes napig nem jött válasz. Biztosan megsértette, érezte, hogy valamit rosszul csinált. Jóvá kell tennie, nem érti, mi történik, akárhogy kutakodik agyában, nem találja, mit tett. Így aztán kitalált egy kifogást, Hogyan kell csapot szerelni? - írt Művésznek, válaszoljon neki. Művész meg is tette és kedvesen, mintha virtuális szerelő volna, elköszönt. Saci rosszul lett, forgott a feje, szédült, két órát gondolkodott, majd úgy ment el aludni, hogy egy különleges barátságnak is lehet hamar vége, ő az idióta, nem vitás.
Teltek, múltak a napok, Saci nem hallott Művészről. A bemutató is megvolt, nagy sikerrel, további kiállításokat helyeztek kilátásba Művésznek.
Saci, mint újra szabad nő elkezdte a lakását rendezgetni. Boldog volt, hogy emlékei felkerülhettek a falra, a színe is más lehetett, a könyvek pedig halomban állhattak az ágya mellett. A rosszullétek elmúltak, körbenézett, hova adhatná el művészetét, meglepetésére kezdtek is sorakozni érte. Fel-felsejlett a Művész képe, de visszatért az élet a minden előtti, önfeledt, nagyon régi sacis kerékvágásba.
Két hét sem kellett, Művész megint kávét vitt, magazinokat, már rövid, de velős idézeteket, levelet az életről, a művészetről, a kiszámíthatatlanságról, a magányról. Saci egy pillanatig nem habozott, válaszolt Művésznek, újra másképp is forrt a világ.
Művész utolsó elvágásánál azonban Saciban elszakadt valami. Ösztönös kérdéshalmaz tört fel belőle, ő pedig napokon át szabad utat engedett neki. Miért? Mi történt? Miért csináltad ezt? Mi vagyok én neked? Nem jössz át, hogy beszéljünk? - toporzékolt Saci virtuálisan. De semmi. Némaság, sötétség. Vágás.
Művész ugyanúgy mint addig, mosolygósan, kiegyensúlyozottan, bemutatóra készülve járkált fel-alá az irodában. Sacinak már nem köszönt, elfogyott a kávé, a véletlen összefutások, a levelezőrendszerben Saci tiltásra került. Ránézett, érezte, hogy szánja, Sacika képzelgő, szerencsétlen, sajnos a kisujjáig sem ér fel sem neki, sem asszonyának. Szegény Művész, akit egy levakarhatatlan, szeretethiányos nő zaklat, ő pedig csak menekülne várandós kedveséhez.
Sacika érezte, hogy elrontott valamit. Hogy lehet, Művész azért vitt neki kávét, mert csak megszánta. Hogy azért beszélt arról, miket tenne a testével, hogy Sacika ne érezze azt, hogy senki rá se nézne. Hogy azért beszélt vele órákat, mert sajnálta, ő sosem viszi semmire. Hogy az egész Sacika fejében van. És valóban, ő egy családfeldúlást megkísérlő ócska kurva.
Szólj hozzá!

Bruttó átlagekreset

2019. október 30. 20:41 - HerczegSzonja

Verte a golyóálló üveget, mintha nem lenne holnap. Mert nem is volt. Gyereke csüngött a lábán, már megbánta, hogy magával vitte. A többi, tíz jelenlévő már rég kiment, nem bírták az állati ordítását. Még az újságíró is inkább csak a résnyire nyitva maradt ajtón át kémlelte, betapasztott fülekkel. „Ezért nem fizetnek eleget" - állapította meg, mikor már kifele ment a vaskapun.
Pár perccel az intermezzo előtt folyatták le az első halálos mérget annyi év után. Nem volt kegyelem. Egy fellebbezésnek sem adtak helyt, kettő volt összesen. Teljesen egyértelmű volt, hogy Richárd megölte a főnökét. Bizonyította ezt Richárd ujjlenyomata az eszközökön, a szemtanúk, és végül, maga Richárd, aki nem menekült el. Enyhítő körülmények nem voltak, ám gyilkosság esetén már úgysem számítanak. Tele vannak a börtönök tolvajokkal, nem férnek el.
Richárdnak szép aktatáskája és átlagos, 8-tól este 9-ig munkája volt. Megkereste a bruttó átlagbért, ebből tartotta el családját. Felesége a második gyerek óta már visszamehetett volna dolgozni, de nem ment. „Nem tudom még itt hagyni őket" - mondta neki. Richárd - mit volt mit tenni - második munkát akart vállalni az átlagos 8-tól este 9-ig munkája mellé. Sikerült is találnia, szövegeket írt. Kilenctől éjfélig, vagy hajnal 5-től 7-ig. Közben a gyerekre is vigyázott, hogy az asszony is pihenhessen.
Richárd rendszeresen járt konditerembe, kieresztette a gőzt, de a szövegírói munka mellett már nem volt ideje. Otthon azért súlyzózott egy kicsit amikor nem tudott aludni. Ez általában minden második napon volt. Egész jól ment a szekér, mármint anyagilag, jött elég pénz mindenre, már csak mínusz tízezer volt hó végén a számlán. Richárd örült, mosolygott, gyerekre vigyázott, súlyzózott, dolgozott, asszonyt nyugtatott. Richárd jól volt.
Péntekre esett, amikor főnöke behívatta az irodájába. Jön majd a fizuemelés, gondolta, pont tizenöt éve volt a cégnél. „De rendesek, hogy erre is gondolnak!" - futott át az agyán, mielőtt belépett volna.
Richárd a titkárnőt látta meg először, jegyzetfüzettel a kezében, mellette ült a főnök, kicsit mazsola arccal. „Sajnos Richárd, el kell búcsúznunk" - mondta neki, majd kifejtette, Richárd másodmunkája a főmunkája rovására megy. Tudja, hogy nem végzi munka közben, ellenőrizték a számítógépét, de olyan dekoncentrált lett. Többen is megjegyezték, és ennek semmi köze nincs ahhoz, mielőtt ilyesmit hallana, hogy Kunft Géza húgának el kellett jönnie az önkormányzattól a vereség miatt. Szomorú a búcsú, jegyezte meg a főnök, aki hozzátette, máshol se keressen a szektorban egy darabig, mert telítettek, egy év múlva talán újra találkozhatnak.
Richárd felállt és megigazította hányásfoltos nyakkendőjét, majd a zakóját és elindult kifelé azzal a mosollyal, mely oly jellemző volt rá.
Egy pillanatra aztán megfordult és mint aki kezet akar rázni volt munkaadójával, az asztala felé indult. Felkapta a levélvágót és a szeme közé szúrta. Majd felkapta a szalonnától tocsogó bicskát és a szívébe szúrta.
Richárd újra megigazította a nyakkendőjét és leült a székre, ahonnan az előbb kirúgták. Vett egy mély levegőt, majd elaludt.

 

 

Szólj hozzá!

Lavór

2019. október 03. 19:35 - HerczegSzonja

Ötöt ütött az óra a falon. Felkelt, mert hallotta, hogy hangosan szuszog. Nem szereti, ha szuszog. Jól vagy? - kérdezte. Persze - válaszolta.

Ha már így alakult, odateszi a húst, legalább hamarabb meglesz. Tegnap este már besózta, borsozta, a krumplit majd most pucolja. Pépesre kell, elő a turmixot!

Hétre már kész is volt minden, készítette a reggelit, kompót és tejbe áztatott macskanyelv. Nem szabadna, de kit érdekel?
Megették, ment a Reggeli, nézték. Mit szólsz ehhez is, teljesen hülyét csinál magából vénségére? - szólt oda, nem várva a válaszra már.

Kilencre el is mosogatott, bekente tagjait, hasogattak piszkosul. Újrafáslizta a térdét, de minek, ma lett volna az időpont, ez most kimarad.

- A nyíregyi Ritus unokája megnősült - kiabálta be a nagyszobába, ahogy a Facebookot böngészte. Meglátott egy szép csokor virágot, valaki kapta a születésnapjára. Képeslap. Meg is nézi, kinek van névnapja. - Papa, tudtad, hogy ma van az Andreák napja? Fel is hívom mindjárt Anduskát - kiabált be újra és közben meg is osztotta a szép csokrot mindenkivel.

Feltápászkodott a gép elől, bement, fordított egyet, vitte a kendőt, törölgetett, fogta az edényt, kivitte, visszavitte, majd a konyhába ment a telefonért. Felköszöntötte Andust maga és Papus nevében is.

Elővette a sudokut, játszott párat, aztán megint bekente a tagjait, lábát egy lavórban áztatta, de tíz perc után ki is vette, ment be, vitte az edényt, majd ki, majd vissza be, vitte a rongyot, majd ki a fürdőbe.

- Csöng a telefon- szólt ki Papus.

- Halló? Édesem, szia, hogy vagytok?...Akkor jó, és a múltkori megoldódott?...És hogy van Zoli?...Tényleg?...És hogy oldja meg?...Ühüm...Az nagyon nehéz lehet, sajnálom édesem, de remélem hamar túllendültök rajta...Várj, ne siess még, jöttök akkor szombaton?...Ühüm...Nem, nem fontos édesem, csak mentem volna a színházba, tudod, jegyem van...Ühüm...Nem, értem, értem, persze az most fontos...Dehogy fizesd ki, majd odaadom valakinek én meg megyek a következőre...Persze, mondom, semmi gond, vigyázzatok magatokra! Szia!

- Papus, a gyerekek voltak. Minden rendben van!

A lavór víz kihűlt.

Szólj hozzá!

Négyeshatos

2019. szeptember 30. 18:43 - HerczegSzonja

- Van még fél óra, míg betolnak az MR-be. Ide tudsz érni?
- Persze.
- De ne gyere, ha rohanós napod van, el ne fáradj!
- Mindjárt ott leszek, ezen ne aggódjál!

(A következő megálló, Nyugati pályaudvar, metróállomás)

- Tényleg, pikk-pakk és ott vagyok. Puszillak!
- Puszi!

Most meleg van, vagy hideg van, vagy mi az istennyila van? Tapad a műbőr a karomon. Leveszem. De hogyan vegyem le? Itt a fickó hasa az arcomban. Ez nem is a hasa. Merre nézzek el? Senki nem látja, hogy szinte az arcomban a farka? Mi az ott a zsebében? Egy sör? Remek. A szemben ülő fickó meg bámul ki az ablakon. Attól még hogy fülese van látja, hogy egy ágyék tolódik a szemöldökömbe. Felálljak? Felállok. Pfuh, ezzel a dzsekivel mit csináljak? Táskámba nem fér, kezemről folyik.

(Király utca)

- Nincs egy százasod, kajád vagy valamid?
- Mi az a valami?
- Bármi, valami?
- Nincs.

Keresztbe áll a szeme, mellette a nő mindjárt elsírja magát, a fiatal csaj üvölt a telefonba, a mobilját nyomkodó zakós menten felrobban magában. Azok meg kik? Mintha egy budai villából szalasztották volna őket, szöszi, kék szemű gyerekek. Rohad az arcuk, foguk alig maradt.

(Blaha Lujza tér, metróállomás)

A lányon az a vastag rózsaszín szőrme igazán pusztító lehet. De reszket alatta. A srác meg a kapaszkodóra alszik mindjárt. Tényleg rohad az arcuk. Van náluk egy zacskó kaja. Mit szedhettek? Melyiktől lett ilyen az arcuk? Mindjárt kiguglizom.

- Takarodj a csöves k.va anyádba!

A fickó megkapta a valamit, úgy hallom.

- Sz.pjál g.cit!

A válasz sem váratott magára.

(Corvin negyed, metróállomás)

Három, kettő, egy. Leszálltam. Levegő. El sem hiszem. Még több ember. Megáll, nézelődik. Elesek benne. Felkoncol a tekintetével. Mit képzelek, ugye? Hova megy ennyi ember? Hova néznek? Mit hallgatnak? Miért nem szólnak? Miért ordítanak? Miért lépnek át rajta? Hogy került ő ide? Nem tűnik szakadtnak. Merre is van az utca? Szigonyig lesétálok. Ott fekszik. Nem mozdul. Állok. Nézem vesz -e levegőt. Nem látom, hogy fel-le. Kicsit megrázom.

- Mi a f.szom?
- Jól van?
- Eddig jól voltam, baszd meg.

Vissza a Szigonyra, át a másikra, jobbra, majd balra. Merre is menjek, mit mondott?

- Elnézést, a neurológiai osztályt keresem! (...) Mire mutat? Ne haragudjon, nem látok el odáig.
- Nincs már látogatás.
- De csak ajándékot hoztam.
- Akkor sincs.
- Higgye el, én most biztosan bemegyek.
- Öt perc.

Fel az elsőre, balra, aztán végig a folyosón. Folyik rólam a víz, a kezemet fertőtlenítem, miközben futok. Meglátom a nővért, útba igazít, kedvesen, mosolyogva.

Rám ragad.

3 komment

Barátok

2019. szeptember 02. 17:02 - HerczegSzonja

Csatakos fejét megfordította a párnán, jobbra nézte a falat, eddig balról tette. Megszámolta az összes betűt a könyvek gerincén, azt hitte, látja őket, pedig csak odaképzelte, az is jobb volt annál, mint a szüntelen mókuskerék. A szokásos módszere, miszerint azt gondolja, hogy egy fehér papírt fűz be az agya helyére, bámulja, nézegeti, koncentrál arra, hogy fehér és üres, ma csődöt mondott.

Olyan fél kettő felé lehetett, amikor a fenti szomszéd megeresztette a vizet a kádban. A papír kitépődött az agyból, a plafon remegni kezdett felette, a következő pillanatban pedig már ketté is hasították a beleit a kád talpai. Vagy minek is hívják, nem tudta, csak kívülről látta magát, ahogy darabokban fekszik. Becsukta a szemeit, megrázta a fejét, újra kinyitotta a szemeit, és a plafon most ép volt és koszos-fehér, amilyen előtte is.

A horrort ordibáló hangok szakították félbe. Mennek bulizni, vagy voltak bulizni. Barátok. Szeretik egymást. Ott vannak egymásnak. Fel is hívhatják a másikat. Elmennek nyaralni, ahol jókat esznek és mindenben egyetértenek, amiben pedig nem, azon sem veszekszenek, hanem megveregetik egymás vállát és egy mosollyal elintézik.

Szeretik egymást. Számíthatnak egymásra. Jól érzik magukat. Nevetnek, boldogok. Fotózkodnak is biztos. Mennek át egy másik helyre, de egymás társaságát nem unják. Tudnak inni eleget, nem lesznek rosszul. Vagy, ha igen, fogják a másik sörét, amíg okádik. Hajnalig beszélgetnek, mert van miről.

Feltápászkodott, guggolt egy kicsit a matracon, majd letette talpát a padlóra, kereste a papucsot, belebújt, magára vette a köntöst, pedig meleg volt, majd kicsoszogott a konyhába, oda, ahonnan a hangok jöttek.

Amikor melegíteni kezdte a vizet a forralóban, jobban elértek hozzá a szavak. Hallgatta, hallgatta, most már tisztán hallva a szavakat. A kád beugrott egy pillanatra, de azonnal el is tűnt, amikor rájött, lehet hívnia kellene a rendőrséget.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Plakát

2019. augusztus 08. 17:18 - HerczegSzonja

- Halló, halló, Rókás Péter vagyok és szeretném megszüntetni a plakátomat.
- Rókás úr, üdvözlöm, kérnék egy plakátazonosítót.
- Máris mondom, igen, aszondjahogy, igen, 1246535GT543róRT78.
- Látom is a rendszerünkben, egy pillanat, igen, ez a Szeretlek, Annamária! aláírás Rókás Péter feliratú plakát.
- Pontosan ez az és szeretném megsemmisíttetni.
- Az okát el kell mondania.
- Tudom, hogy működik ez az ingyenes szar, máris mondom. Szóval az oka, hogy már nem szeretem őt.
- Ez biztos, Rókás úr? Tudja, hogy nyilvános adat lesz belőle.
- Igen, igen, tudja, az igazság az, hogy rám szólt az asszony, mert meglátta.
- Meglepő, hogy észrevett egy plakátot...
- Ugye?
- Akkor mi legyen az indok? Feleség pressziója vagy a kiszeretés esete.
- Jaj, kérem, segítsen, hát bajban vagyok.
- Lenne egy harmadik opció is önnek, de az pénzbe kerül.
- Mennyibe?
- Előbb nem akarja hallani?
- De, kérem, mondja!
- Nos, a káros üzenet is egy megszüntetési opció.
- De ez kire káros?
- Gondolkodjon!
- Rám már káros az biztos.
- Az kevés lesz, Rókás úr, társadalmi szinten gondolkodjon!
- De úgy nem tudok.
- Akkor marad az előző két verzió.
- És ha kimegyek és letépem?
- A hívását rögzítjük.
- Ha azt is letépem?
- Rókás úr, legyen ésszerű, kérem, mondja ki, amit tudunk, tudja, hogy maga valójában nő volt, és ezért káros az üzenet, hiszen a Biblia is büntette ezt a fajta viselkedést.
- Mit hord itt össze vissza?
- Gondolkodjon el egy percre, kérem.
- ... Áhá, már értem. Igenis, így is van, nő vagyok, kérem, káros az üzenetem. Remélem ezt rögzítette a beszélgetésfelvevő.
- Abban biztos lehet, Rókás úr.

7 komment

Coca-Cola

2019. augusztus 05. 11:59 - HerczegSzonja

- Jó napot kívánok, bojkottra szeretnék felszólítani.
- Neve?
- Barna László.
- Jegyeztem. Miben segíthetek?
- Mint mondtam, bojkottra szeretnék felszólítani.
- Értem, kedves László, ez a Bojkottügyi Hivatal, tehát ez evidens. Minek a bojkottját szeretné kezdeményezni?
- Az üdítős reklámokét.
- Mindét?
- Nem, csak a Coca-Coláét.
- Első rubrika, igen, pillanat, Co-ca-co-la. Kész. Mehetünk is tovább. Mi a panasza?
- Cukros vagyok és köszvényes.
- Úgy értem a reklámmal kapcsolatban.
- Ja, igen, szóval az, hogy fehér emberek vannak rajta és hogy nők és férfiak egymás között kokettálnak.
- László, egy okot lehet csak mondani, melyik a fontosabb?
- Mindkettő.
- Akkor jöjjünk rá együtt, miért is lenne mégiscsak fontosabb a bojkott, rendben?
- Rendben.
- Szóval, a fehér emberek miért zavarják?
- Nem zavarnak, csak fehér ember ne igyon ilyen szart.
- László, ez sajnos a gép szerint nem indok.
- De, igen, az, mert az unokám is cukros lesz tőle.
- De cukros bármilyen rasszú ember lehet.
- Az engem nem érdekel. A bármilyen rasszú.
- László, sajnos, mint említettem, ilyen indokra nincs lehetőség a rendszerben.
- Picsába!
- Tessék?
- Semmi, menjünk tovább.
- A kokettálást kifejtené?
- Hogy együtt van két nő egy plakáton. Meg két férfi.
- És ez miért baj, László?
- Mert rossz példát mutat.
- Kiknek?
- Az unokámnak.
- László, nem adhatom a szavakat a szájába, ki kell mondania legalább egyet a megfelelő kifejezések közül, hogy iktathassam.
- Mire gondol?
- Lássuk...Milyen idő van ma?
- Szép.
- Milyen a hőmérséklet?
- Jó. Kellemes.
- Igen, de általában milyen nyáron a hőmérséklet? Vagy az idő?
- Jó, napozós, strandolós, nyaralásra jó. MIT MONDJAK MÉG??!
- László...izzadok, kérem.
- Ne tegye, annyira nem fűtenek.
- Feladom. Nincs más baja a Coca-Colával?
- Ezeken kívül? Nincs. Nem elég ennyi?

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!