Herczeg Szonja

Négyeshatos

2019. szeptember 30. 18:43 - HerczegSzonja

- Van még fél óra, míg betolnak az MR-be. Ide tudsz érni?
- Persze.
- De ne gyere, ha rohanós napod van, el ne fáradj!
- Mindjárt ott leszek, ezen ne aggódjál!

(A következő megálló, Nyugati pályaudvar, metróállomás)

- Tényleg, pikk-pakk és ott vagyok. Puszillak!
- Puszi!

Most meleg van, vagy hideg van, vagy mi az istennyila van? Tapad a műbőr a karomon. Leveszem. De hogyan vegyem le? Itt a fickó hasa az arcomban. Ez nem is a hasa. Merre nézzek el? Senki nem látja, hogy szinte az arcomban a farka? Mi az ott a zsebében? Egy sör? Remek. A szemben ülő fickó meg bámul ki az ablakon. Attól még hogy fülese van látja, hogy egy ágyék tolódik a szemöldökömbe. Felálljak? Felállok. Pfuh, ezzel a dzsekivel mit csináljak? Táskámba nem fér, kezemről folyik.

(Király utca)

- Nincs egy százasod, kajád vagy valamid?
- Mi az a valami?
- Bármi, valami?
- Nincs.

Keresztbe áll a szeme, mellette a nő mindjárt elsírja magát, a fiatal csaj üvölt a telefonba, a mobilját nyomkodó zakós menten felrobban magában. Azok meg kik? Mintha egy budai villából szalasztották volna őket, szöszi, kék szemű gyerekek. Rohad az arcuk, foguk alig maradt.

(Blaha Lujza tér, metróállomás)

A lányon az a vastag rózsaszín szőrme igazán pusztító lehet. De reszket alatta. A srác meg a kapaszkodóra alszik mindjárt. Tényleg rohad az arcuk. Van náluk egy zacskó kaja. Mit szedhettek? Melyiktől lett ilyen az arcuk? Mindjárt kiguglizom.

- Takarodj a csöves k.va anyádba!

A fickó megkapta a valamit, úgy hallom.

- Sz.pjál g.cit!

A válasz sem váratott magára.

(Corvin negyed, metróállomás)

Három, kettő, egy. Leszálltam. Levegő. El sem hiszem. Még több ember. Megáll, nézelődik. Elesek benne. Felkoncol a tekintetével. Mit képzelek, ugye? Hova megy ennyi ember? Hova néznek? Mit hallgatnak? Miért nem szólnak? Miért ordítanak? Miért lépnek át rajta? Hogy került ő ide? Nem tűnik szakadtnak. Merre is van az utca? Szigonyig lesétálok. Ott fekszik. Nem mozdul. Állok. Nézem vesz -e levegőt. Nem látom, hogy fel-le. Kicsit megrázom.

- Mi a f.szom?
- Jól van?
- Eddig jól voltam, baszd meg.

Vissza a Szigonyra, át a másikra, jobbra, majd balra. Merre is menjek, mit mondott?

- Elnézést, a neurológiai osztályt keresem! (...) Mire mutat? Ne haragudjon, nem látok el odáig.
- Nincs már látogatás.
- De csak ajándékot hoztam.
- Akkor sincs.
- Higgye el, én most biztosan bemegyek.
- Öt perc.

Fel az elsőre, balra, aztán végig a folyosón. Folyik rólam a víz, a kezemet fertőtlenítem, miközben futok. Meglátom a nővért, útba igazít, kedvesen, mosolyogva.

Rám ragad.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://herczegszonja.blog.hu/api/trackback/id/tr7415184496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2019.10.02. 02:45:17

Borzalmas a pösti tömegkultura. Kerülöm a BKVs tömeget.

Zoli Dravecz 2019.10.02. 10:12:15

Én ezeket hurcibálom napi 8-10orában.....

HerczegSzonja 2019.10.02. 10:22:49

@Zoli Dravecz: mindig eszembe jut, hogy ti vagytok az igazi szociológusok.