Herczeg Szonja

Aluljáró

2016. szeptember 21. 15:29 - HerczegSzonja

Istenem, de unalmas az életem. És amúgy is, be kellene tiltani a hajnali ébresztést. Nem is lenne szabad ilyen opciót hagyni a telefonokon. Beállításnál a legkorábban kiválasztható időpontnak nyolc órának  kellene lennie.

Tyű, de kómás vagyok. Sem a kávé, sem a hideg zuhany nem használ. Nem úgy, mint a villamos. Sápadt arcú, kókadozó utasok vesznek körbe. Helyem van bőven, csak vigyáznom kell, el ne aludjak. A harmadik megállótól ez már nem nehéz, rendszerint ott szállnak fel a szipus fiatalok. Ma sincs ez másként.

A repertoár megszokott: vihorászás, amiből hamar ordibálás és anyázás lesz. Visító hangjuk áthatol a dobhártyámon és kalapácsként ütlegeli minden idegszálamat. Nem baj, már csak két perc és leszállok.

És igen, Marcsi néni már ül a lépcsőn Kutyával. Így hívják, nem én találtam ki. Kutya. "Élelemre gyűjtök, magamnak és Kutyának" - áll a táblán.

- Csókolom, miért tetszett megint ilyen korán jönni? Tudja, hogy ilyenkor csak páran szállingóznak.

- Édesem, szerinted nem mindegy, hol fetrengünk, itt vagy a másik putriban? Amúgy is hozzászoktattam Kutyát a hajnali sétákhoz.

Marcsi néni nyugdíjas. Van egy kis lakása, de hamarosan kilakoltatják. Nem tudja fizetni a rezsit. Fáj a dereka, alig tud menni. Koldul. Korábban szórólapozott, de már nem tud sokáig állni.

- Hozok mindjárt egy kis reggelit, ha kisül az első.

- Köszönöm, édesem.

Kukk sötét van még az aluljáróban, elfelejtették felnyomni a világítást. Panna már áll a bolt előtt, a dumálásban elfelejtettem, hogy tíz percet késtem.

Hátrasietünk és betesszük az első adagokat. Májas, sajtos, sajtkrémes, túrós, hot-dog, satöbbi satöbbi. Begyakorolt mozdulatok, rutin. Hogy feldobjuk a hangulatot, amíg megjön a főnök nyomunk egy kis zenét. Arra jobban sül a csokis-meggyes.

- Látod, milyen szépen pirulnak? Imádják a nyolcvanas éveket ők is - viccelődik Panna.

Panna mindig viccelődik, nem tudom láttam -e valaha szomorúnak.

Ő imádja ezt a melót. Hogy mit szeret benne, ne kérdezd. Én rühellem. De legalább fizet, és túlzottan nem kell megerőltetnem magam. Bár a kihívás hiányzik. A sütők nagy melegéhez már hozzászoktam. Lassan a huszonöt fokban fázom.

- Öt sajtos és öt burgonyás lesz!

Jó reggelt talán, vagy megvárhatná, amíg a pulthoz ér. Már két méterről ordibál.

- Jó reggelt kívánok! Máris adom! - öltöm fel a messziről látható művigyort.

- Ja nem, adjon inkább öt sajtosat és csak négy burgonyásat.

- Rendben.

- Nem, legyen mégis öt-öt.

Jól indul a nap. Még egy "lesz" és már nem lesz.

A bolttal szemben alszik Pityu. Zacskó a takarója, alatta meg valami szétvágott kartondoboz. Pityu, ha összeszed kis pénzt inkább a pizzáshoz megy, nem nálunk vásárol. Ajaj, jönnek a közteresek.

- Szép jó reggelt, hasára süt a nap! Kérem keljen fel és távozzon!

- Igenis, mindjárt, biztos úr! - vágja rá Pityu, majd miután távoztak, mint aki összeszedte minden bátorságát a férfi után szól: De azért a kurva anyád!

Pityuval átellenben van Betti és a férje. Ők nálunk kávéznak, de úgy látom már elmentek valamerre. Egy óra elteltével jönnek vissza és hozzák a legújabb pletykát.

- Tudtátok, hogy a pizzás Dóri és a trafikos Tomi összejöttek? Mit gondoltok, mit szól majd hozzá a Tina? Nem oszt majd ingyen feleseket, az tuti. Tudjátok, ő a Tomi exe. Szép kis paláver lesz itten, meglátjátok - dörzsöli tenyerét Betti, miközben teli szájjal vigyorog. Kár, hogy még nem nyelte le teljesen a pogácsa darabot...

- Szia! A szokásos lesz? Sajtkrémes és egy narancslé? - kérdem a begyakoroltat, amikor meglátom az újságíró csajt. Minden nap ugyanazt kéri. Látom, hogy mindig örül, hogy tudom.

- Igen, köszi! - válaszolja, miközben mellette már tolakszik egy öreg bácsi.

- Csókolom, hat meggyeset kérek... Remélem mennek másodikán szavazni. Nehogy az a sok rohadék ellepje az országot - morogja a tolakodós, miközben a pakisztáni főnököm pont mögöttem pakolja az árut.

Mondanom sem kell, hatalmas vita kerekedett. Az újságírólány, a bácsi és a főnök egymást túlkiabálva magyarázzák az igazukat. Engem őszintén nem érdekel. Sokkal inkább az, hogy anyám abba halt bele, hogy kevés az orvos és a nővér. Ezt mondjuk én hamarabb megoldanám, mint a másik kérdést. De kit érdekel az én véleményem?

Miközben zajlik a szájkarate a pult előtt, lezajlik a mai első verekedés is. Egy közmunkás, egy új kéregető és az egyik pizzás fiú rugdossák felfele egymást a lépcsőn. Külön dísze a jelentnek a lépcső első fokánál hugyozó pasas. Mintha nem lenne így is elég húgyszag idelenn.

Lassan húsz kilót adtunk el és még alig múlt dél. Kimegyek dohányozni és végighallgatom egy csaj napi panaszáradatát a barátnőjének. A pasi leszarja, miközben ő mindent megad neki, bla bla. Tudnám mi a munkája, ha kora délután ennyi ideje van pofázni a semmiről.

Vissza is megyek, mert jön a második kör. Az "ebédeltem, de még mennem kell valahova és estig nem lesz időm kajálni" emberek. Ők már csak keveset kérnek, lassul az eladás. Így tovább pletykálunk, támasztjuk a pultot. Olvasni nem tudunk, mert a főnök ránk ordít. Naponta háromszor bukkan fel, direkt váratlanul, hátha "rajtakap" minket valamin.

Mennék már haza. Lemosnám a hajamról ezt a penetráns kétszersült szagot. Leülnék, bekenném a lábaimat. És talán megnéznék egy rész Gyilkos sorokat. Abba mindig belealszom.

Látod? Mondtam, hogy unalmas.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://herczegszonja.blog.hu/api/trackback/id/tr6213731430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.